Nagyon jó félévet zárt idén a MOL

Az első félév jobb lett a vártnál a MOL-nál, minden szegmens jól teljesített – 2-ről 2,3 milliárd dollár fölé javították a 2017-re vonatkozó várakozásokat. A külső környezet javulása, az olajár emelkedése segíti leginkább a vállalatot, de a kiskereskedelem is csúcsra jár – ez a forgalom emelkedésének és a Fresh Cornerek kiépítésének is köszönhető.

Közel 2 ezer milliárd forintos árbevétel fél év alatt

Az értékesítés nettó árbevétele 1008,4 milliárd forint volt április-júniusban, ami 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi bázist. Az első hat hónapban a vállalat 1963,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) és a fogyasztói szolgáltatások üzletágak rekord eredményt értek el az első fél évben, miközben a kutatás-termelés (upstream) is növelte hozzájárulását a vállalatcsoport pénzügyi eredményeihez – olvasható a jelentésben.

Upstream

2017 első félévében az Upstream üzletág beruházásai 36 Mrd forintot tettek ki, ami jelentősen alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Jelentős beruházások voltak Magyarországon (36%), Horvátországban (29%) és az Északi-tengeri Régióban (28%). Az Upstream szegmens termelése valamelyest csökkent (-4% év/év alapon, -2% negyedév/negyedév alapon), ami elsősorban az alacsonyabb egyesült királysági termeléssel magyarázható. A KKE régióban számos lépést kezdeményeztek a termelési célok elérésének érdekében, beleértve kútmunkálatot, repesztést, termelésoptimalizálást, valamint az újonnan megszerzett kutatási koncessziók potenciáljának feltárását.

Downstream

A Downstream üzletág első hat hónapjának újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 186 Mrd forintos szintet ért el– ami ismét rekord – 13 Mrd forinttal meghaladva az előző év azonos időszakának eredményét. A kiemelkedőeredmény hátterében az alábbi tényezők állnak:

(+) A Feldolgozás és Kereskedelem teljesítménye rekordszintet ért el. Az üzletág profitált a 0,8 dollár/hordómértékben növekedő komplex finomítói árrés változásból, amely így 6,5 dollár/hordót tett ki. A nagykereskedelmi árrés pozitív irányú változása és a 3%-kal bővülő értékesítés szintén támogatta a rekordszintű eredmény elérését.

(-) A Petrolkémia újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 18 Mrd forinttal lett alacsonyabb, így 73 Mrd forint lett.Az integrált petrolkémiai árrés 117 EUR/t mértékben esett a 2016 első félévében látott iparági ciklus csúcshoz képest.Továbbá a EUR 3%-os gyengülése a dollárhoz képest szintén negatívan hatott.

Fogyasztói szolgáltatások

A kiskereskedelem EBITDA hozzájárulása az első félévben 18%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A kimagasló teljesítményt elsősorban a közép-kelet-európai motorüzemanyag fogyasztás emelkedéséből eredő erőteljes értékesítés növekedés és az üzemanyag árrés további tágulása eredményezte. A nyereségesség emelkedést ezen felül támogatta a korábbi inorganikus növekedés, valamint a „Fresh Corner” koncepció kiépítésének folytatása a negyedév során, ami a nem- üzemanyag típusú értékesítés további növekedését hozta. A magyarországi és romániai kötelező minimálbérek megemelése azonban negatívan hatott az eredményre a negyedévben. A munkáltatói járulékok ezzel párhuzamos csökkenése nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a magasabb működési költségeket, melyek a hálózat egyharmadát érintő bérnövekedésből eredtek.

A Fresh Cornerek folyamatos bővítésével kapcsolatos stratégiai beruházások a teljes CAPEX több mint kétharmadát tették ki a negyedév során.

A legjobban egyébként Magyarország teljesített: 21 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi értékesítés az első félévben a tavalyi első félévhez képest.

Forrás: Privátbankár

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.