Olajár előrejelzés 2019-2020

Az elmúlt néhány hónap igen mozgalmas volt az olajár szempontjából. A Brent olaj hordónkénti ára 1 éves emelkedés után még a 80 dolláros árszintet is átlépte néhány héttel ezelőtt.

A leglátványosabb emelkedést az USA Iránnal szemben életbe léptetett szankciói eredményezték. Miután ezek a szankciók kivételekkel léptek életbe, a piaci szereplők helyzete is változott. Úgy tűnik, Szaúd-Arábia ha kell, képes és akar változtatni a kitermelt olaj mennyiségén, csökkenő és növekvő irányba is. Az Egyesült Államok pedig időközben a világ legnagyobb olajkitermelő országa lett.

 

A keresleti oldalon komoly kockázatot jelent az USA és Kína között körvonalazódó kereskedelmi ellentét, az Európában uralkodó bizonytalan politikai helyzet, illetve a valuta összeomlása egyes növekvő gazdaságokban, mint Törökország vagy Argentína. A várható globális gazdasági csökkenés várhatóan az olaj árának csökkenését fogja eredményezni.

A fenti tények csökkenésnek indították az olaj árát, és egy ezen a szinten is tartják. Mivel bőségesen van olaj jelenleg a keresleti oldalon, így nem várjuk az olaj árának jelentősebb emelkedését.

A tőzsdék, látva a kereslet-kínálati mozgásokat sem vár hosszabb távon emelkedő irányú olajárakat.

A lenti táblázat tartalmazza az olaj árának (Brent, WTI) várható alakulását egészen 2020 februárjáig. Ezek alapján a következő 1 évben a Brent olaj hordónkénti ára 60-70 dollár között fog mozogni. Az adatok a globalpetrolprices.com által kerültek közzétételre.

 

Hosszabb távú olajár előrejelzés 

Ha kitekintünk néhány évre előre, akkor az látszik, hogy a petróleum irányába növekszik a kereslet, a fejlődő országok felmerülő igényei miatt. Viszont a fejlett országok környezetvédelmi előírásai miatt, az elektromos autók terjedésével ez kiegyenlítődik. Ahogy múlnak az évek, úgy a megújuló és környezetre kevésbé káros technológiák anyagilag is egyre elérhetőbbek lesznek, akár a fejlődő országokban is. A Világ Energiai Tanács jelenlegi álláspontja szerint az olajfogyasztás 2030-ra éri el csúcspontját. Az USA Energiainformációs Igazgatósága szerint a jelenleg ismert olajlelő helyek készletei 2050-ig tartanak ki. Vagyis a kereslet csökkenésével az olajkészletek még ezt követően is kitartanak, így jelentősebb olajár emelkedésre hosszabb távon sem kell számítani.

A fenti tények ahhoz nem elegendők, hogy az olaj jelenlegi ár szintje jelentősen lecsökkenjen, hiszen globális szinten növekszik a jövedelem, ami ezáltal további olajszükségleteket generál. Ugyanakkor a nyersolajárak emelkedését korlátozzák. Előfordulhat, hogy egyes ellátási zavarok miatt alkalmi kilengéseket tapasztalunk, de ezek csak átmenetiek lehetnek. Ahogy a világ gazdasági növekedése felgyorsul, a nyersolajárak tartósabb ütemben emelkedhetnek, de valószínűleg nem haladják meg a következő években 60-80 USD/hordónkénti szintet.

Ezt hívják növekedésnek: a Marquard & Bahls megmutatja!

Sűrű hónapon van túl a Mabanaft Hungary Kft. anyavállalata (Marquard & Bahls), aki május hónapban két stratégiai ponton is komoly megállapodást írt alá. A helyek: India és Dél-Afrika.

Tovább erősítette helyzetét a Marquard & Bahls – a déli féltekén is – hiszen az alapvetően olajtárolással, eladással és szállítással foglalkozó cég most Indiában, Mumbai közelében, a tengeri hajózásban használatos üzemanyagok szállításában kezdett el tevékenykedni. Konkrétan a Jawahar Dweep nevű szigetről van szó, ami Mumbai Dél-Keleti partjainál fekszik.

Jawahar Dweep sziget

Az itt rendelkezésre álló tárolási kapacitás 72.000 megatonna, itt található Mumbai legnagyobb tartálya is, ami 32.000 megatonnás. A Matrix Bharat Pte. Ltd. (MXB) legnagyobb célkitűzése, hogy tovább növelje az üzemanyag tároló kapacitást a területen, és a legmagasabb színvonalú szolgáltatást biztosítsa a felhasználóinak.

Egy nagyszabású beruházás indul Dél-Afrikában, ami az Oiltanking GmbH nevéhez fűződik, Dél-Afrikában, Ngqura kikötőjében indulnak az építkezési munkálatok 2017 végén. Közel két éves munkát követőn 2019-ben tervezik átadni azt a létesítményt, mely új folyékony ömlesztett áru kezelésére szolgál. A beruházás első ütemében a létesítmény tároló kapacitása 150.000 m3 lesz, a beruházás végén a teljes kapacitás 550.000 m3-re fog növekedni. Ez a létesítmény nagymértékben elősegíti a régió erősödését, illetve szerepét abban, hogy a Dél-Afrikai olajkereskedők is végre belépjenek az olajpiacra. A projekt komoly társadalmi-gazdasági előnyöket fog nyújtani a régiónak, hiszen az építkezést követően hosszú távon biztosítanak munkalehetőséget a környéken.

Mélyponton az olajár – Közeleg az újabb összehangolt akció?

 

A múlt heti gyengülést követően újabb háromhavi mélypontra süllyedt hétfőn a nyersolaj árfolyama. Miközben a piac még mindig az amerikai nyersolajkészletek váratlan emelkedését emésztgeti, folyamatosan bővül az újonnan üzembe álló olajfúró kutak száma. Meglepő lenne, ha március végi találkozóján az OPEC nem a kitermelés újabb csökkentéséről döntene.

(tovább…)

Az Oiltanking GmbH 100%-ban felvásárolta az Antwerpeni Gázterminált.

Bizonyára az üzemanyagszakmában sokak számára ismerős a név: Oiltanking. Ha üzemanyag szállításról beszélünk, akkor a tankerautók Budapest felé veszik az irányt, annak is a déli részére. A töltőállomások egy részére a Százhalombattai finomítóból kerül ki a kész benzin és gázolaj, míg az üzemanyagok másik jelentős része az Oiltanking tárolóiból, Csepelről kerülnek kiszállításra.

thumb_27-werf-2105109

Az Oiltanking a Marquard & Bahls leányvállalata, amely egy családi tulajdonban lévő, hamburgi székhelyű cég, mely az energia ellátás, kereskedelem és logisztika területén tevékenykedik. Az Oiltanking a világ 2. legnagyobb független tartály tároló cége, kőolajtermékeket, vegyszereket és gázokat tekintve. A vállalat 80 terminált tulajdonosa és üzemeltetője 23 országban: Európában, Észak-és Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Afrikában, Indiában, valamint Ázsiában. Az Oiltanking teljes tárolási kapacitása 21 millió m3.

Újabb bővülésről szóló hír került bejelentésre idén júliusban, miszerint felvásárolta Európa egyik legnagyobb független LPG és petrolkémiai gáztelepét Antwerpenben.

A globalizált világban az alapanyagokkal és az energiával kapcsolatos követelmények változnak. Ezért az Oiltanking célja, hogy tovább bővítse tárolókapacitását egyéb energiahordozók irányába. Már most készen állnak a tervek az Antwerpeni terminál bővítésére, mely Európa egyik legnagyobb kikötőjében fekszik. Elhelyezkedését tekintve is egy komoly stratégiai helyszín, hiszen ez a kikötő biztosít közvetlen hozzáférést az Északi-tengerhez. A terminál már most 138.400 m3 tároló hellyel bír, mely megfelel a legmagasabb minőségi és biztonsági előírásoknak.

1139_1850.jpg.600