Készüljön a téli hónapokra az OIL! Töltőállomások segítségével

Beköszöntött a november és ugyan még enyhébb az idő, éjszakánként illetve hajnalban már előfordulhat, hogy akár 5 fok alá is esik a hőmérséklet. Egy biztos, hogy ilyenkor már érdemes előre gondolkodnunk, és felkészíteni autónkat a téli mínuszokra. A jeges, csúszós utakon, sötétben, vagy az egyre romló látási körülmények miatt az autósoknak is sokkal jobban kell figyelniük. Arról, hogy miképp készítsük fel autónkat a télre, s miképp kerülhetjük el a hideg okozta károkat illetve kellemetlenségeket, Zoltán Attilát az Energy-Zol Kft. ügyvezetőjét és a magyarországi OIL! Német kúthálózat kenőanyag és autókemikália beszállítóját kérdeztük.

 

Mi az egyik legfontosabb teendő a téli mínuszok beállta előtt?

Ugyan lerágott csont, de elsőként mégiscsak a téli gumiabroncsok cseréjét említeném a saját biztonságunk érdekében. Itt mindenképpen fontos, hogy a csere mellett, figyeljünk a megfelelő guminyomás beállítására, melyet akár havonta többször ellenőrizzünk. Minden autó esetében adott egy gyári érték, amely a leginkább biztosítja a megfelelő tapadást az utakon, mindemellett a megfelelő guminyomással a kátyúk ellen is jobban védekezhetünk.

Ugyancsak nagyon fontos, hogy még a kemény téli hónapok előtt külön figyelmet szenteljünk az autóban lévő folyadékokra.

Mi tanácsolsz, melyikkel kezdjük? Mire figyeljünk oda?

Nagyon fontos, a téli szélvédő mosó folyadék feltöltése, még a mínuszok beállta előtt, hiszen ha már befagyott a szélvédő illetve a lámpamosó berendezés, onnantól hiába öntünk rá téli szélvédőmosót, nem segít a hiba megoldásában, mivel a vékony csőrendszerben is jégdugó alakul ki. Ezáltal tönkre mehet a befagyott szivattyú is. Ezen utóbbiesetben megoldás lehet, éjszakára beállni egy meleg garázsba. A szélvédőmosókra visszatérve, ma már rendkívül széles választék áll rendelkezésre, az OIL! Téli szélvédőmosó folyadékok között például választható a 2 és 5 literes kiszerelés is, szamóca vagy akár lime illattal – 21 Celsius fagyásponttal.

Mikor érdemes ellenőriznünk a téli fagyálló folyadékot?

A téli fagyálló folyadék fagyáspontjának ellenőrzése, szintén a fagyok beállta előtt javasolt. Ha ezt elmulasztjuk, ebből akár több százezer forintos kárunk is keletkezhet egy hideg éjszaka után. Magyarországi viszonyok között a -30, -35 celsius fokra beállított fagyálló folyadék elegendő. Fontos, hogy az esetleges folyadék csere, illetve utántöltés során, az adott gépjármű gépkönyvi előírásainak (szervizkönyv) megfelelő, jóváhagyással rendelkező fagyálló folyadékot töltsünk gépjárművünkbe. Manapság szinte csak un. „alumínium barát” termékeket lehet vásárolni, ilyen például OIL! Algol G12+, és Algol G11 tömény, -72 Celsius  fokos fagyásponttal. Nagyon fontos, hogy ezen termékek csak hígítva használhatóak!

Az autó mely részei reagálnak még érzékenyen a hidegre?

Elsőként az elhasználódott, csíkosan törlő ablaktörlő lapátokat említeném, amit érdemes cserélni. Fontos, hogy a szélvédőre fagyott jeget ne az ablaktörlővel próbáljuk letakarítani, inkább jégkaparót, vagy jégoldót használjunk, de természetesen az ablak fűtése, vagy ha a téli ablakmosóból öntünk egy keveset a szélvédőre, ugyancsak hatékony megoldás.

Figyeljünk oda az ajtózárakra valamint a tanksapkára is, ez esetben annyit tanácsolnék, hogy  ne használjunk nagy viszkozitású kenőanyagokat (motorolaj, kenőzsír) inkább zárolaj spray-t, vagy  kis viszkozitásúkenőspray-t.

Mire panaszkodnak még az autósok a legtöbb esetben a téli időszakban?

Arra, hogy párásodik belülről a szélvédő és az oldalüveg. Sőt, ha több utas tartózkodik az autóban a jelenség csak fokozódik. A hiba oka legtöbbször az eltömődött, szennyeződött pollenszűrőben keresendő, ilyenkor ugyanis az utastérbe nem jut friss levegő, hiszen a szellőzés nem megfelelő. A kabinban kilélegzett levegőben található vízpára így lecsapódik a hideg üvegfelületekre. Ezért fontos, hogy a pollenszűrőt is idejében cseréljük!

Jelenleg fut egy hűségakció is az OIL! kutaknál, mit lehet erről tudni?

Igen, országszerte több mint 40 OIL! töltőállomás csatlakozott a felhívásunkhoz, mely szerint,  azok akik még 2017. november 30-ig az OIL!-nál tankolnak megbízhatóan jó minőségű üzemanyagot, minden elköltött bruttó 3000 Ft után hűségmatricát kapnak, melyek gyűjtésével akár 40 %-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a kampányban szereplő Electrolux kisháztartási gépeket valamint Pödör prémium olajokat. A matricák 2017. december 10-ig beválthatóak. Azok között pedig, akik összegyűjtenek 20 matricát és regisztrálnak a www.jatek.oil-benzinkutak.hu weboldalon, értékes Electrolux és Pödör termékeket sorsolunk ki. A következő sorsolás: 2017. december 11.

3 szépségkirálynő is csatlakozott a novemberi jótékonysági felhívásotokhoz.

Igen, Dobó Ágnes(Miss World Hungary 2010), Kulcsár Edina (Miss World Hungary 2014) és Marton Adrienn (Miss Balaton 2005) is, segítségünkre lesz abban, hogy megtaláljuk az Electrolux által felajánlott elöltöltős mosógép legjobb helyét. Így arra kérjük a közönséget, hogy ha él a közelükben olyan család, akiknél úgy érzik, komoly segítséget jelentene a hétköznapokban, egy ilyen nagy háztartási gép, úgy írják meg azt nekünk az ajandekmosogep@gmail.com e-mail címre. A felhívás részletei megtalálhatóak Facebook oldalunkon is: www.facebook.com/OILHungary

Még nem késő részt venni az OIL! kúthálózat nyereményjátékán

2017. november 30-ig van lehetőség arra, hogy az OIL! – német kúthálózat – töltőállomásain a tankolások után matricákat gyűjtsünk, majd december 10-ig beváltsuk nyereményekre.

A tavasszal indult nyereményjátékban hasznos háztartási gépeket lehet kedvezményesen megvásárolni, illetve több sorsoláson is részt vesznek a játékosok. Részletes játékszabályzat az alábbi linken található:

http://jatek.oil-benzinkutak.hu/

Az Electrolux háztartási gépek mellett, prémium kategóriás Pödör termékeket is lehet nyerni és kedvezményesen vásárolni. A Pödör termékcsaládon belül megtalálhatóak olyan étkezési olajok és ecetek, melyek elősegítik az egészséges táplálkozásunkat.

Az OIL! töltőállomások a holtankoljak.hu kútkeresőben is megtalálhatóak, keress egyet a közeledben, és indulj a nyereményekért.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK indult az OIL! benzinkutakon

Az OIL! töltőállomásokon folyton a vásárlók kedvében akarnak járni. 2017. május 29-én indult el az idei nyereményjáték, mely egy fél éves időszakot ölel fel. A kampány során hasznos Electrolux termékeket és Pödör étkezési olajokat vásárolhatunk meg kedvezményesen.

A rendszer gondolom sokunknak már ismerős: ha OIL! töltőállomáson tankolunk és/vagy vásárolunk, akkor bruttó 3000 Ft-ként kapunk egy matricát, amit egy kis füzetben gyűjthetünk. Minél több matricát gyűjtünk, annál több terméknél tudjuk érvényesíteni az akár 40%-os kedvezményt. És mik a termékek? Az Electrolux által gyártott hasznos háztartási eszközök mellett a Pödör által gyártott prémium étkezési olajokra is gyűjthetjük a kedvezményre jogosító matricákat. Egy fél éves kampányról van szó, hiszen 2017 november 30-ig tudjuk gyűjteni a matricákat, és azokat egészen december 10-ig beválthatjuk. Így ez megoldás lehet a karácsonyi ajándékozásra is.

Nemcsak kedvezményekről van szó: 20 matrica összegyűjtése esetén egy kuponkártyát kapunk ami vagy azonnali nyereményt rejt, vagy a kártyán szereplő kód regisztrálásával sorsoláson vehetünk részt. Háromszoros esély van arra, hogy nyerjünk értékes ajándékokat, az első sorsolás 2017. július 31-én lesz.

Tankoljatok az OIL! kutakon, válasszatok hasznos termékeket a kuponfüzetből és legyen szerencsétek a sorsoláson!

Ezt hívják növekedésnek: a Marquard & Bahls megmutatja!

Sűrű hónapon van túl a Mabanaft Hungary Kft. anyavállalata (Marquard & Bahls), aki május hónapban két stratégiai ponton is komoly megállapodást írt alá. A helyek: India és Dél-Afrika.

Tovább erősítette helyzetét a Marquard & Bahls – a déli féltekén is – hiszen az alapvetően olajtárolással, eladással és szállítással foglalkozó cég most Indiában, Mumbai közelében, a tengeri hajózásban használatos üzemanyagok szállításában kezdett el tevékenykedni. Konkrétan a Jawahar Dweep nevű szigetről van szó, ami Mumbai Dél-Keleti partjainál fekszik.

Jawahar Dweep sziget

Az itt rendelkezésre álló tárolási kapacitás 72.000 megatonna, itt található Mumbai legnagyobb tartálya is, ami 32.000 megatonnás. A Matrix Bharat Pte. Ltd. (MXB) legnagyobb célkitűzése, hogy tovább növelje az üzemanyag tároló kapacitást a területen, és a legmagasabb színvonalú szolgáltatást biztosítsa a felhasználóinak.

Egy nagyszabású beruházás indul Dél-Afrikában, ami az Oiltanking GmbH nevéhez fűződik, Dél-Afrikában, Ngqura kikötőjében indulnak az építkezési munkálatok 2017 végén. Közel két éves munkát követőn 2019-ben tervezik átadni azt a létesítményt, mely új folyékony ömlesztett áru kezelésére szolgál. A beruházás első ütemében a létesítmény tároló kapacitása 150.000 m3 lesz, a beruházás végén a teljes kapacitás 550.000 m3-re fog növekedni. Ez a létesítmény nagymértékben elősegíti a régió erősödését, illetve szerepét abban, hogy a Dél-Afrikai olajkereskedők is végre belépjenek az olajpiacra. A projekt komoly társadalmi-gazdasági előnyöket fog nyújtani a régiónak, hiszen az építkezést követően hosszú távon biztosítanak munkalehetőséget a környéken.

Elindult az OIL! nyereményjátéka!

Méltán népszerűek a kuponfüzetes, matricagyűjtős nyereményjátékok itthon, lassan már nincs olyan nagyobb bolt- és kúthálózat, aki ne bonyolított volna le pontgyűjtő akciót. Ami tény az tény: szeretünk gyűjtögetni!

Ehhez csatlakozott most az OIL! kúthálózat is, a termékek pedig kávé és kávéfőzők. Lássuk a részleteket:

MINŐSÉGI TCHIBO TERMÉKEK A NÉMET KÚTHÁLÓZATBAN!
TANKOLJ ÉS ÉLJ A KEDVEZMÉNYEKKEL!

Tankolj közel 40 hazai OIL! üzemanyagkútnál megbízhatóan jó minőségű üzemanyagot és mellé most egyedi kedvezménnyel vásárolhatsz Tchibo termékeket!

A MATRICAGYŰJTÉS ÉS A NYEREMÉNYJÁTÉK MENETE:

  1. Az akcióban résztvevő üzemanyagkutaknál minden elköltött 3000 Ft után 1 db matricát adunk. (6000 forintért 2 db matricát, 9000 forintért 3 db matricát, stb.)
  2. Ha a 25 db matricából legalább 20 db-ot összegyűjtöttél és regisztráltál a weboldalon, értékes nyereményeket nyerhetsz, illetve az összes minőségi Tchibo terméket egyedi kedvezménnyel vásárolhatod meg.
  3. Minden regisztrálót egyszeri 10%-os kedvezményre jogosító kóddal jutalmazunk, amit a Tchibo webáruházban válthatsz be 2017. január 31-ig.

A pontgyűjtés időszaka: 2016. szeptember 1. – december 6.
A pontbeváltás időszaka: 2016. szeptember 1. – december 23.
A kuponfüzet regisztrációjának időszaka: 2016. szeptember 1. – december 6.
Sorsolás és eredményhirdetés: 2016 december 13-án 15:00 órakor

És íme a termékek:

oil_kuponfuzet

nyereményjáték kép

Jó gyűjtögetést kívánunk!

Az Oiltanking GmbH 100%-ban felvásárolta az Antwerpeni Gázterminált.

Bizonyára az üzemanyagszakmában sokak számára ismerős a név: Oiltanking. Ha üzemanyag szállításról beszélünk, akkor a tankerautók Budapest felé veszik az irányt, annak is a déli részére. A töltőállomások egy részére a Százhalombattai finomítóból kerül ki a kész benzin és gázolaj, míg az üzemanyagok másik jelentős része az Oiltanking tárolóiból, Csepelről kerülnek kiszállításra.

thumb_27-werf-2105109

Az Oiltanking a Marquard & Bahls leányvállalata, amely egy családi tulajdonban lévő, hamburgi székhelyű cég, mely az energia ellátás, kereskedelem és logisztika területén tevékenykedik. Az Oiltanking a világ 2. legnagyobb független tartály tároló cége, kőolajtermékeket, vegyszereket és gázokat tekintve. A vállalat 80 terminált tulajdonosa és üzemeltetője 23 országban: Európában, Észak-és Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Afrikában, Indiában, valamint Ázsiában. Az Oiltanking teljes tárolási kapacitása 21 millió m3.

Újabb bővülésről szóló hír került bejelentésre idén júliusban, miszerint felvásárolta Európa egyik legnagyobb független LPG és petrolkémiai gáztelepét Antwerpenben.

A globalizált világban az alapanyagokkal és az energiával kapcsolatos követelmények változnak. Ezért az Oiltanking célja, hogy tovább bővítse tárolókapacitását egyéb energiahordozók irányába. Már most készen állnak a tervek az Antwerpeni terminál bővítésére, mely Európa egyik legnagyobb kikötőjében fekszik. Elhelyezkedését tekintve is egy komoly stratégiai helyszín, hiszen ez a kikötő biztosít közvetlen hozzáférést az Északi-tengerhez. A terminál már most 138.400 m3 tároló hellyel bír, mely megfelel a legmagasabb minőségi és biztonsági előírásoknak.

1139_1850.jpg.600